Kültéri falfesték választása

Kültéri és homlokzati festékek, hogyan válasszunk?

Miért fontos a kültéri falfelületek festése?

Napjainkban egyre inkább divatossá válik házunkat, otthonunkat nem szokványos, egyedi, esetleg kirívó színűre festeni: kültéri falfesték kőporra . De tisztában kell lennünk azzal, hogy ezeknek a homlokzati felületeknek nem csak ízlésességük szempontjából kell, hogy jelentőséget tulajdonítsunk.Van más szerepe is, amely lehet, hogy még színénél is sokkal fontosabb – bár a külső szemlélő első benyomását a ház színe alakítja ki – ez pedig nem más, mint állagmegóvási tulajdonsága. Hiszen ezek a felületek vannak kitéve az időjárás elemeinek, védik a ház belső állagát. Ezért is nagyon fontos, hogy ingatlanunk színre festése előtt, a falak előkészítése során gondoskodjunk az esetleges kisebb hibák kijavításáról, hogy igazán időtálló védőréteget kapjunk. 

A modern idők szokásává vált, hogy a házakat tulajdonosaik megkísérlik egyedi színűre festeni. De az épületek ezen rétegének nem csak színük miatt kell hogy jelentőségük legyen. A homlokzat felületének elsődleges feladata a ház állagának megóvásában rejlik. Hiszen ez a burok védi az épületet minden külső hatástól, az időjárás minden viszontagságától. De az épületek tulajdonosainak azzal is tisztában kell lenniük, hogy ez a védőréteg csak akkor lesz igazán időtálló és tartós, ha a homlokzat lefestése előtt, a falfelület előkészítése során, minden kisebb hibát, egyenetlenséget kijavítanak. Így fogja elnyerni a homlokzat azon tulajdonságát, hogy hosszú időn át mutatós és esztétikus marad.

Fordítsunk kellő figyelmet a külső festék kiválasztásánál!

A kellő gondossággal elkészített külső felület szépségén túl, azért fontos, mert ez fogja megóvni az épületet az időjárás viszontagságaitól. Az egyik legfontosabb szempont, hogy ez a réteg védje otthonunkat attól, hogy a falszerkezetbe víz jusson. A megfelelő minőségű kültéri festék megvédi a házat attól, hogy az illesztések közé nedvesség és különböző oldott anyagok jussanak, amelyek maradandó károsodást okozhatnak az idő múlásával. Ha a nedvesség bejut a szerkezetbe, azon túl, hogy a falazatban is kárt tehet, esztétikailag is rontaná házunk kinézetét.

A megfelelően kiválasztott kültéri falfesték, esetleges egyedi színén túl, állagmegóvó tulajdonsága miatt fontos. Ez a réteg garantálja – minőségi kivitelezés esetén – hogy a falazatba viszkózus anyag be ne jusson. Mert az esetleges vizesedés és az azzal együtt bejutó kémiai vegyületek, maradandó károkat okozhatnak az épület szerkezetében és maga a külső festék réteg is megsérülhet, felpúposodhat. Tehát ügyeljünk a homlokzat védőrétegének megfelelő kiválasztására, mert hosszú időn át kell óvnia házunkat a szélsőséges időjárástól.

Amit a homlokzati festékről tudni kell!

Tisztában kell lennünk azzal, hogy a homlokzati festékek esőzések idején általában valamennyi vizet átengednek magukon és így hatással vannak a falazat viszkózusságára, de hosszas meleg időjárás esetén kiengedik a falszerkezet belső páráját. Az a külső festék a megfelelő minőségű, amely bár a csapadék egy részét átengedi, de hamar meg is szárad, mert ha hosszú időn át nedves marad, könnyebben felfogja a levegőben szálló port. Ez felgyorsítja azt a folyamatot, melynek eredménye, hogy a homlokzat festését fel kell újítani, mert már nem felel meg rendeltetésének, ugyanis a megült porréteg már jóval könnyebben szívja magába a vizet és ez a festékréteg bomlását okozza. A felújítást lehetőleg a burkolat adalékainak krétásodása előtt meg kell kezdeni.

A megfelelő minőségű külső falfesték azonban bizonyos mennyiségű vizet átenged magán esőzések idején. Hosszú, meleg, száraz időjárás esetén azonban nem akadályozza a falak belső párájának külső térbe jutását. Ezzel biztosítva a falszerkezet megfelelő vízháztartását. Ha a külső festék nem szárad meg rövid időn belül, magába szívja a levegőben repülő port, amely egy olyan réteget képez a felületén, amely sokkal jobban magába szívja a nedvességet. Ez a külső bevonat bomlásához vezethet. Így a homlokzat elveszti elsődleges védelmi funkcióját, hogy a nedvességet távol tartsa az épület belső részeitől. Ennél fogva jóval hamarabb szükségessé válhat a külső festés felújítása, még mindenképpen azelőtt, mielőtt a burkolat adalékanyaga elkrétásodna.

Meszes homlokzati festékek

Nagy előnye, hogy használata egyszerű semmilyen speciális eszköz nem szükségeltetik felhordásához. Vízzel hígítva könnyen és egyszerűen helyezhetjük a falfelületre, ezért környezetbarát homlokzati réteg. Színtartó- és takaró képességük is megfelelő. Kellően távol tartják a nedvességet a belső szerkezettől. Hátrányuk azonban, hogy nagyban gátolják a belső kipárolgást, így csak olyan falazaton használható, amely megfelelően le van szigetelve. Fagyásra hajlamos, ezért csak Öt fok felett lehet felhordani a külső festéket a felületre.

Könnyen kezelhető és környezetbarát, mivel semmilyen speciális eszköz sem kell hozzá és vízzel keverve egyszerűen és gyorsan fel lehet helyezni a falfelületre. A meszes külső festék víztaszító képessége, színtartóssága és takaróhatása is jó. Viszont akadályozza a belső pára kijutását a levegőbe, ezért csak kellően leszigetelt falazaton használható. Felhordásánál ügyelni kell arra, hogy fagyásra hajlamos, ezért +5 fok fölött lehet csak dolgozni a meszes külső festékkel.

Kültéri falfesték választása
Kültéri falfesték választása

Szilikát alapú homlokzati festékek

A műemlékek védelménél elterjedt külső festési technológia, mivel viszonylag olcsók és eredményesen védelmezik az ásványi alapú vakolatokat. Napjainkban egyre többet találkozunk vele régi épületek felújításakor. A szilikát alapú külső festék nem alkalmas gipsz és akril felületek fedésére. Megfelelő alapozás esetén, kémiai úton tapadnak a falfelülethez. Nagyon jó pára áteresztőképességűek és időjárásállóak. Egyetlen hátrányuk, hogy a kész homlokzat csak nehezen javítható.

A szilikát alapú homlokzati festékek kémiai kölcsönhatás segítségével tapadnak az ásványi alapú felületekre. Gipsz és akril felületek takarására nem alkalmasak. Viszonylagos olcsóságuk miatt napjainkban sokszor találkozunk ezzel a technológiával régi és műemlék épületek felújításakor. páraáteresztő képessége és időjárás állósága jó. Megfelelő alapozás esetén tartós védelmet nyújt a homlokzatnak, azonban elkészülése után nehezen javítható.

Szilikon alapú kültéri festék

Szilikon gyanta segítségével, vizes bázissal tapadnak a külső felülethez. Nagyon jó a takaró képessége. Jól ellenáll a külső sugárzásnak. Az épület állagának megtartása szempontjából a legjobb módszer a szilikon alapú külső festés, ugyanis jó párakieresztő képességű, azonban mégis vízálló. Amellett, hogy nem engedi be a csapadékot a falszerkezetbe, remekül szellőzik, így engedi a belső pára kijutását a külső légtérbe. A szilikon alapú falfesték nagyon jól tapad a felülethez.

A szilikon alapú kültéri festék, ha az épület vízháztartását tekintjük a legjobb technológia, mivel nagyon jó a vízállósága, de a szellőző képessége kiváló. Amellett, hogy nem engedi be a csapadékot a belső szerkezetbe, a falazatba szorult párát mégis kiengedi. Szilikon gyanta segítségével nagyon jól tapad a felületre és vizes bázisú. Jó a színtartó képessége, mert remekül ellenáll az UV sugárzásnak. A szilikon alapú festéknek jó a takaró képessége.

Ismerd meg a legjobb kültéri homlokzatfestéket, amely kőporra is jó >>